Ha nem tudnám biztosan, hogy vallásos indíttatású, simán szerelmes verseknek lehetne olvasni az egészet. Van benne pár kupa bor is, és féltékenység, vágy, az egész nagyon emberi. 74 oldalnyi vers, amit már a könyvtárból hazafelé menet kiolvastam. Csakhogy túl szépek ahhoz, hogy ne olvassam el újra és újra. Előbb egy-egy darabot, aztán az egészet, sorban. Az utószó szerint nem csak a versfolyam, hanem az is számíthat, melyik hányadik a sorban – ennek is jelentése van. A Nagy Imola-féle fordításon, amit olvasok, nem lehet érezni, hogy fordításról van szó, magyaros és bárki számára „fogyasztható”. Azt írja, egy perzsa-angol kötet alapján készült, s mivel perzsául egészen biztosan nem fogok megtanulni, nekem ez így tökéletes. Van pár kedvencem, amin a legtöbbet gondolkodom, az a százharminchat közül a tizenhatodik:
Az életedbe fog kerülni ez az út.
Ha jól csinálod. Ha nem, mi megbocsátunk.
A kétes elme soha nem érkezik meg.
Úgy keres, hogy a mocsárból ki sem mozdul.
Azt olvastam, a szerző, Rúmi, a kerengő dervisek szektájának (?) alapítója. Magad forogj, ha a világ, a Föld nem fordul elég nagyot veled – a versekhez illő gondolat. Rákerestem a neten, találtam is Rúmi városában, Konyában egy múzeumot, de még egy kerengő derviseket felvonultató fesztivált is. Nehéz lehet hiteles kerengő dervisnek lenni a XXI. században úgy, hogy nem válik nemzetközi haknikra járó turistalátványossággá.
Rúmí
Mint a felhő, mint a szél
Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2003
