Éjszaka van. A belső kertben ülünk. Mercedes asszony jön, letesz egy italokkal teli tálcát, mond valamit olyan gyorsan és olyan tájszólással spanyolul, hogy egy kukkot sem értek. A fehér, szövött függőszékben ülő férfi engedelmesen visszamormog valamit a feleségének, mire az bevonul a házba. Az öregember sóhajt, leveszi a szemüvegét és felém fordul.
Kér egy kis tequilát? Azt mondják, jót tesz a vérszívó denevérek ellen. (nevet) Na, jöjjön, igyunk pertut. Gondolom, tudja, hogy kell inni, nem? Előbb lenyalja a fahéjat, aztán felhajtja, de az egészet ám, aztán beleharap a narancsba. Egészségére. Mostantól Evitának fogom szólítani, jó? Te meg hívhatsz Gabrielnek, még Gabinak is, ha úgy akarod.
Megtisztel. Vagyis megtisztelsz!
Most már nincs olyan meleg – ha fáznál, van még tequila, tölts magadnak nyugodtan. Én nem ihatok sokat. Mercedes szekál, ha túl sokat iszom, aztán orvoshoz cipel. Az írásnak sem tesz jót.
Csak nem egy újabb könyvön dolgozol?
Még csak fejben, kislány, csak fejben. A nappalaim inkább azzal telnek, hogy futkosok az unokáim után, próbálom óvni a gyerekeimet, meg túlélni ezt a fene nagy hőséget. Neked szegénykém biztosan még rosszabb, hűvösebb helyről jöttél. Ezek szerint olvastad a könyveimet? Nem lepne meg: az emberek lassan már jobban ismerik ezeket a történeteket, mint én magam.
A leghíresebb regényednek is negyvennnégy éve, hogy megjelent. Magyarul utoljára egyfajta idézetgyűjteményes könyvedet láttam. Már nem fogsz írni egyáltalán?
A koromra célzol, kicsikém? Egy férfi mindig férfi, akárhány éves. És egy írónak írnia kell. Komolyan mondtam, hogy megírom az életem, azért élek még, hogy megírjam. Valószínűleg van még, amit meg kell élnem ahhoz, hogy megírhassam, ezért vagyok még itt.
Igen, olvastam, hogy az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet három kötetes lesz, de hol késik már a következő?
Milyen kis türelmetlen vagy! Egyébként nem biztos, hogy csak három lesz. De egyelőre lekötnek a mostani események.
Mire célzol?
Tudod, mi folyik most itt Mexikóban és Amerikában, nem?
A drogháborúkra gondolsz?
Meg a gazdasági válságra. Az elszegényedésre. A kivándorlókra. A mexikói új rabszolgakereskedelemre. Az ültetvényeket pusztító új gombafajokra. A hurrikánokra és az éghajlatváltozásra.
Egész megijesztesz, hogy ilyesmiről beszélsz.
Sokan elfelejtik, de én újságíró vagyok. Mindig is az voltam. Az embereket jobban kéne, hogy érdekelje, hogy mi folyik a világban. Én már nem mászom barrikádokra vagy ragadok fegyvert, de figyelek, és megírom, amit kell. Ezekből a történetekből is építkezem.
De ezek szörnyű dolgok. A te könyveid meg olyan... romantikusak.
Akkor nem olvastad elég figyelmesen, Evita. Vagy a dél-amerikai történelmet nem ismered. Arról szól, milyenek az emberek. És ezt a bajban lehet a legjobban meglátni. Mit mondtál, honnan is jöttél?
Magyarországról.
Na. Hát ott is biztosan van életetek, meg álmaitok. Az a fontos, hogy maradj ember, és vedd észre a világot. A szépet. Meg a csúnya dolgokat is. Csak akkor fogod értékelni azt, hogy élsz. De talán túl fiatal vagy még ahhoz, hogy ezt megértsd. Ne haragudj, fázni kezdtem, gyere, segíts bemenni Gabriel bátyádnak, hadd támaszkodjak a válladra.
Öööö, ez a mellem, nem a vállam.
Ó. Pardon. Mercedes! Mercedes! A feleségem majd kikísér, rendben? Vigyázz az utcán, és gyere el holnap ebédre. Majd akkor beszélgetünk tovább.
