Az asztalfióknak...

Nem szeretem összekeverni a két műfajt.

Ha előbb olvastam, akkor a könyv szereplőit, színtereit már úgy képzelem el, mint ahogy a filmben láttam – ha a film a második, a fejemben lévő képeket várom megjelenni. Persze mindkettő csalódás.

És sajnos azt kell mondjam, hogy mindig a könyv győz. Vagy legalábbis majdnem.

Úgy tűnik, túl sok rossz-jó-pasztell és rikító képpel van tele a fejem, s ezeket amint olvasok, használni kezdem. A filmek – ha jól fényképezték – max egy plusz bevonatot tehetnek rá. (Oké, Tim Burton Alice csodaországban-ja kivétel.)Van egy ismerősöm, aki olyan sokszínű, és olyan elképesztő történetekhez és képekhez szokott, hogy az álmai valami olyan szinten extrémek, hogy azt hiszem, megőrülnék, ha a tudatalattim így, az ő álmaiból vett képekkel próbálna kommunikálni velem.

De hogy mondjak pár példát azért, hogy miért csak majdnem mindig jobb a könyv.

Sátántangó.

Kegyetlen hosszú, de nem ezért kegyetlen. Az egész egy feszes, max másfél órás történetként rögzült bennem, döbbenetes képekkel. Újranézném, és csak moziban nézném újra. A filmhez képest a könyv sem volt csalódás, mégpedig azért nem, mert kiegészítette valamivel: a megfogalmazáson túl azzal, hogy annak a kötetnek, amit a megyeiből kivettem, dohszaga volt. Nem volt penészes egy lap sem, ezért nem tudom máshogyan magyarázni, mint azzal, hogy a dohosság a betűkből, a tartalomból áradt. Illett hozzá.

Veszedelmes viszonyok.

Jó és akár jól aktualizálható történet, lefegyverzően jó. Csak a levél-forma volt döcögős kicsit, s ettől olyan ódivatú lett, annyira régimódi ez a forma szerintem. Ó, és Valmont. Azóta, ha lehet, megnézem Malkovich filmjeit, mert ritkán választ rossz szerepet magának.

Jack Nicholson.

A pasi, akiről elhiszem, hogy az életben büdös, és izzad, sőt, szörcsög, horkol, böfög és fing. És nem jóképű egyáltalán. És nem fitt. De egyrészt éppen ettől baromira emberi, másrészt éppen ettől jó színész. Remek volt a Ragyogásban. Kicsit más csak, mint a könyv, de Nicholson szuper volt benne. És a Száll a kakukk fészkére című filmben? Fantasztikus volt. Nyálcsorgatóan is. Kicsit más volt, mint a könyv, de nagyon jó volt mindkettő. És Daryl van Hornként az Eastwicki boszorkányokban? Imádtam. Na, az nagyon más volt, mint a könyv, de mindkettő jó volt.

De sosem nézném meg a Háború és békét filmben. És nem helyettesíteném filmmel a könyvolvasást, csak mert az rövidebb ideig tart. Persze, kíváncsi vagyok az adaptációkra és a könyvekre, de inkább csak úgy, hogy ne keveredjenek teljesen össze.

Mindig megtaláljuk egymást, Chuck meg én.

Már akkor imádtam, mikor azt sem tudtam, hogy ír – konkrétan egy filmbe szerettem bele, amiről álmomban sem gondoltam volna, hogy pontosan olyan, mintha maga a regény lenne.

Már az első sorától úgy éreztem: nincs itt semmi faxni, milyen tisztán ír, sallangmentesen, és mégis néha milyen mocskos-sikamlós dolgokat.

Próbálhatok én ellenállni, de egyszerűen muszáj elolvasnom. Mintha feszítene valami belül, ha megtudom, hogy van – főleg, ha magyarul – tőle valami, amit még nem olvastam. Nem nyugszom, míg a kezembe nem kapom, és igazából nem érdekel, honnan kapok egy szeletet a szövegeiből – a netről, kölcsönbe valakitől, könyvtárból... Miatta arra is képes vagyok, hogy beüljek egy könyvesboltba, és ott helyben kiolvassam a legújabb könyvét vagy novelláját.

Felfalom. Nincs rá jobb szó, rágás, csámcsogás, teríték nélkül egyszerűen felzabálom a szövegeit.

Aztán illedelmes jókislányként azt mondom:

Fújj.

Micsoda egy alak ez a Chuck!

Micsoda egy szöveg ez.

Ha tehetem, két ujjam közé csippetve arrébb is tockolom magamtól a könyvet.

És nem nyúlok hozzá egy darabig, mert hű, micsoda undorító dolog ez az egész voltaképpen.

Egy darabig nyugi van.

Aztán már nem emlékszem egészen pontosan egy kifejezésre vagy egy sztorira a könyvéből. És elkezdek beszélni róla. Ilyenkor aztán a legtöbb ismerősöm megrökönyödve néz. (És gondolom, azt gondolják, hogy „fújj.”, de aztán rögtön azt: „de érdekes”.) Volt, már hogy tanácsot kértem: Tényleg hasznos tisztítószer ez? vagy Tényleg lehetséges ez anatómiailag? És akkor elolvasom újra. És ha eddig nem vettem meg, akkor a második olvasáshoz megveszem. Újraolvasom. Felteszem a polcra, nem a többi Chuck-féle könyv mellé közvetlenül, de a közelébe. Hogy mikor véletlenül ránézek, eszembe jusson, milyen reménytelenül groteszk, fura világban élünk, de ennek ellenére vagy ettől függetlenül mi még megválthatjuk a világot, lehetünk szabadok és lehetünk őszinték.

Chuck különösen őszinte és (bár a szerző halott) simán el tudok képzelni önéletrajzi elemeket.

Lynch Veszett világ című filmjében a főszereplő mindig azt mondja: a bőrdzsekije a személyes szabadságvágyának megtestesülése. Nekem ezek Chuck Palahniuk könyvei. Lehetne rózsaszínebb (mint az egyik ismerősömnél, aki Tiffanykat meg Romanakat gyűjt), lehetne klasszikusabb (mint egy szín szerint válogatott sorozat-könyvtár), lehetne műveltebb (mint a szüleim Rakéta regényújság-gyűjteménye volt). De ez egy mocskos-sikamlós legyőzhetetlen ösztön. Egyszerűen kellenek nekem azok a könyvek.

„Coelho mágiája”, bölcsességekkel teleszőtt könyvei, az azokból vett idézetek, amiket mint titkos mantrákat mondogatnak egymásnak rajongói („te is olvastad? Tökjó, énis, az a kedvencem”), a facebookra kiposztolt idézeteinek sora, az, hogy a legtöbben már a nevét is úgy ejtik ki, mint a Jótanuló a Csonkagúlát, s már csak a neve említésétől is illik áhítatos révületbe esni, mert annyi bölcsesség árad belőle, hogy attól az ember lányának még a bugyija is nedves lesz – engem abszolúte hidegen hagy.

Mert vegyünk csak egy indurpindur kérdést: össze tudná valaki foglalni, hogy miről szól egy-egy regénye? Naná, hogy össze. Kb. 6 mondatban. Ha a cselekményeit „átfordítanám” Rushdira, egy lábjegyzetre sem lennének elegendők. Marquez egyetlen tagmondatában több cselekmény, mozgás, akció, szín, íz és illat van, mint egy teljes Coelho-könyvben.

Persze, most mondhatnánk, hogy nem az események, hanem az érzelmek és a karakterek számítanak. Ha akad, aki nem képregényben nézett bele pl. Tolsztoj írásaiba, az tudja, hozzá képest mennyire pitiáner hozzá képest a szappanoperák császárságának földjéről származó író.

De nyilván nem is ez, hanem a szöveg szépsége a lényeg, hagyjuk egy percre a tartalmat. Aki olvasott már Krasznahorkait (pl. Északról hegy, délről tó....), az tudja, mennyire gyönyörűen lehet leírni akár olyan borzalmas dogokat, amik képekként égnek az ember emlékezetébe. A megfogalmazás milyensége és érzékletessége kapcsán lapozzunk bele akár csak egy mondat erejéig (vigyázat, hosszú lesz!) Thomas Bernhard Korrektúra című művébe.

Nem ez a lényeg itt, tudom én.

Hanem – ahogy mondják – a mélység, a misztikum, a már-már ezoterikus tanítás, ami Coleho sorai mögött húzódik.

De könyörgöm: vessünk már egy pillantást, arra, amiket mond, vessünk össze mondjuk egy vidéki város graffittijeivel, és lefogadom, hogy utóbbiak aktuálisabbak, és bizony akár bölcsebbek is lehetnek.

Coelho közhelyes. Unalmas. Együgyűen egyszerű. De ami – persze szerintem – sikerének titka, az az, hogy egyszerű és rövid. Nem kell erőlködnöd. Nem kell sokáig olvasnod. Mégis meglesz a „beavatott Coelho-rajongók közé tartozom” feeling. Még én is elolvastam három regényét, gondoltam, mindig csak a legrosszabbat fogom ki. Nem tervezem, hogy elolvasok egy negyediket. És veszem a bátorságot (újra)olvasni a klasszikusokat, a kortárs szerzőket, a 600oldalasokat meg a 3 köteteseket, a „nehéz szövegeket”és továbbra is veszem a bátorságot, hogy adjak két-három esélyt olyan szerzőknek, amiket mások ajánlanak nekem.

UI1: Attól, ha valaki imádja Coelhot, még nem tartom rossz embernek vagy hülyének (bár feltehetőleg irodalomról nem vele fogok beszélgetni) – ez csak az én véleményem.

UI2: Azt hiszem, egyértelmű, hogy az Olvasás 7 hetének első heti felhozatalából arról írtam, milyen könyvet rühellek, amiért sokan rajonganak.

Fordítottam megint, és megint csak úgy. A Los Angeles Times egyik cikkéből ültettem magyarra néhány receptet, szerintem pár nap, és szokás szerint valamelyik netes magazinon is megjelenik (bár lehet, hogy ők inkább bulvárt olvasnak és fordítanak). A szövegeken egyszerűsítettem, az eljáráson és a hozzávalókon nem. Úgy tűnik, arrafelé reneszánszát éli a jégkrém, amit erre való formákba öntenek és abban fagyasztanak meg. (Ilyesmit nálunk is lehet kapni.) Van néhány, amihez kell fagylaltgép, de vannak olyanok is, amikhez elég egy turmixgép, vagy még az sem kell. A turmixgépet persze lehet helyettesíteni botmixerrel vagy akár egy villával, bár utóbbi jóval többit idő és fáradtság. 1 csésze olyan két és fél deci, vagy 16 evőkanálnyi. Laikusként azt mondom, a görög joghurt és a joghurt között annyi a különbség, hogy a görög krémesebb, de ha nincs, feltételezem, sima natúr joghurttal is működik. És valószínűleg mind egy-két hétnél nem tartható el tovább, semmiféle állagjavító vagy tartósítószer nincs a receptekben.

Uborka-csili fagyi

2 nagy uborka, plusz egy fél

1/3 csésze frissen facsart limelé

½ csésze cukor

1 db csilipaprika, kissé megtörve

1 teáskanál csilipor

1 teáskanál cayenne csilipor

1 teáskanál só

1. A jégkrém-formákat tegyük a mélyhűtőbe, hogy lehűljenek. Kb egy centis kockákra vagdossuk fel a két nagy uborkát úgy, hogy nem távolítjuk el a héját. Tegyük turmixgépbe és pürésítsük. Egy közepes tálra tegyünk szűrőt, passzírozzuk át rajta a masszát, hogy az uborkalé mellett a zöldség húsából is legyen a tálban. Olyan két és fél csészényi uborkalevet és pépet kapunk. Tegyük félre.

2. A maradék fél uborkát hámozzuk meg és vágjuk félcentis kis darabkákra, tegyük félre egy kisebb tálba.

3. A lime levét, a cukrot és a megtört csilipaprikát tegyük egy kisebb lábosba. Közepes lángon főzzük, míg a cukor fel nem olvad, aztán húzzuk le a lángról és hagyjuk hűlni.

4. Keverjük össze a kétféle csiliport egy tálba, öntsük rá a kihűlt cukros szirupot és az uborkából nyert leveses-pépes anyagot. Azt egész csilipaprikát szedjük ki belőle. Keverjük bele a sót.

5. Szedjük elő a jégkrémformákat, öntsük bele a keveréket úgy, hogy mindegyik tetejénél maradjon egy kis hely – ide tegyük a darabkákra vágott uborkát, és itt szúrjuk bele a fapálcikát is. Tegyük a formákat vissza a mélyhűtőbe és fagyasszuk addig, míg meg nem szilárdul, legalább két, maximum négy órán át.

6. Amikor kivesszük a formákat a mélyhűtőből, rövid időre csorgassunk rá kívülről langyos vizet, hogy könnyebben kiszedhessük a jégkrémet. Óvatosan húzzuk ki a jégkrémeket a formából, s szeretnénk, a tetejét megszórhatjuk még egy kis csiliporral. Ha nem azonnal fogyasztjuk el, tekerjük a jégkrémet fóliába és tegyük vissza a fagyasztóba. Egy-két hétig eltartható.

Hajdina jégkrém

¾ csésze hajdina szem

2 és ¾ csésze tej

egy csipet só

½ csésze cukor

1 csésze tejszín

½ evőkanál hajdina (vagy más karakteres ízű) méz

4 tojássárgája

1. Egy széles serpenyőben közepes lángon megpirítjuk a hajdinaszemeket, gyakran megkeverjük, míg pirított illatuk nem lesz és a színük sötétebbre nem vált – egy kb öt percet tesz ki. Húzzuk le a lángról és hagyjuk néhány percig hűlni, amit fel is gyorsíthatunk azzal, ha kevergetjük. Két evőkanálnyi szemet tegyünk félre, a többi marad a serpenyőben.

2. Adjuk hozzá a tejet és a csipetnyi sót a megpirult szemekhez, közepes vagy alacsony lángon melegítsük-pároljuk össze a keveréket, aztán húzzuk le a tűzről, fedjük le és hagyjuk állni egy órát.

3. Szűrjük át egy másik tálba a tejes keveréket úgy, hogy minél többet kapjuk a leveses részből. (Kb egy és ¾ csészényit kell kapnunk.) A hajdinát távolítsuk el, aztán keverjük a masszához a cukrot.

4. A mézet és a tejszínt tegyük egy nagyobb tálba, amit egy még annál is nagyobb, jéggel teli tálba teszünk, hogy jégfürdőbe rakjuk. A szűrőt tegyük át ennek a tálnak a tetejére.

5. A tejet újra melegítsük fel. Közben a tojások sárgáit tegyük egy tálba. Mikor forró a tej, öntsük a tojássárgájákra, és verjük folyamatosan, mint mikor sodót készítünk. Ha kész, öntsük vissza a tojásos tejet a tálba, és melegítsük újra közepes lángon. Állandóan kevergessük, míg a sodó meg nem szilárdul.

6. Ezután rögtön passzírozzuk át a sodónkat a tejszínre és a mézre, és kevergessük addig, míg jól ki nem hűl. Hűtsük a keveréket addig, míg teljesen ki nem hűl, akár egy egész éjszakán keresztül, aztán tegyük fagylaltgépbe, és járjunk el annak használati utasítása szerint.

7. Míg a tej melegszik, törjünk össze mozsárban a félretett hajdinamagokat, ezzel díszíthetjük a jégkrémet.

Feketeáfonyás-levendulás jégkrém

másfél csésze görög joghurt (nem ízesített)

¾ csésze tej

¼ csésze feketeáfonya-dzsem

fél liter fekete áfonya

1 evőkanál és egy teáskanál vaníliakivonat

1 teáskanál szárított levendulavirág

1. A joghurtot, a tejet, a lekvárt, az áfonyát és a vaníliakivonatot turmixoljuk össze. Aztán szórjuk meg a levendulával és egy nagyon kicsit turmixoljunk rajta.

2. Osszuk el a formákban a keveréket, és legalább 5 órán keresztül fagyasszuk.

Sörjégkrém

4 tojássárgája

½ csésze cukor

1 csésze sör

1 csésze tejszín

1. A cukrot és a tojássárgájákat keverjük habosra egy tálban. A tejszínt és sört tegyük vastag talpú serpenyőbe, keverjük és melegítsük össze, majd lassan öntsük át a cukros keverékre, miközben folyamatosan verjük fel a folyadékot. Öntsük vissza a keveréket a serpenyőbe, és alacsony lángon gyakran kavargatva főzzük, míg sűrűsödni nem kezd.

2. Egy jégfürdőbe állított tálba szűrjük át a masszánkat, hűtsük le teljesen. Ezután tegyük a fagylaltgépbe és járjunk el az adott géphez kapott utasítások szerint.

Fűszeres sárgadinnye-gyömbér fagylalt

másfél csésze görög joghurt (nem ízesített)

fél csésze édesített sűrített tej

4 csésze szeletekre vágott sárgadinnye (ez kb egy egész dinnye)

két és fél evőkanál méz

12 dkg kandírozott gyömbér, felszeletelve

1. A joghurtot, a sűrített tejet, a dinnyét és a mézet összeturmixoljuk. Belekverjük a kandírozott gyömbérdarabkákat és egy picit még turmixoljuk, hogy a gyömbér még apróbb darabokban legyen és jól elkeveredjen.

2. Töltsük a keveréket a formákba, és legalább 5 órán keresztül fagyasszuk.

Étcsokis-datolyás fagylalt szezámmaggal

másfél csésze görög joghurt (nem ízesített)

egy csésze tej

8 nagy, kimagozott datolya

2 evőkanál tahini paszta (szezámmagkrém)

3 evőkanál méz

10 dkg étcsoki

1. A joghurtot, a mézet, a tejet, a szezámmagkrémet és a datolyát összeturmixoljuk. Beleszórjuk a csokidarabokat és még egy kicsit turmixoljuk, hogy a csoki kisebb darabkákra essen és jól elkeveredjen.

2. Töltsük a keveréket a formákba és legalább 5 teljes órán keresztül fagyasszuk.

Narancsos-mentás fagyi

1 csésze görög joghurt (nem ízesített)

1 csésze író

1 csésze narancslé (ez kb 3 narancs leve)

3 evőkanál méz

másfél teáskanál vaníliakivonat

¼ csésze friss menta, összevágva

1. A joghurtot, az írót, a narancslevet, a mézet és a vaníliakivonatot összeturmixoljuk, majd hozzákeverjük az apróra vágott mentát. A keveréket a formákba töltjük és legalább 5 órán át fagyasztjuk.

Citromos-kardamomos fagyi

5 citrom

1 evőkanál tört kardamom

fél csésze tejszín

fél csésze tej

1 csésze cukor

fél vaníliarúd

6 nagy tojás sárgája

3 csésze habnak való tejszín

1. Hámozzuk meg zöldséghámozóval egy citromot, lehetőleg úgy, hogy ne vágjunk le abból a kesernyés fehér részből. Tegyük a citromhéjat egy lábasba a tört kardamommal, a tejjel, a fél csésze tejszínnel és a cukorral. Kaparjuk bele a vaníliarúd belsejét. Forraljuk fel, majd húzzuk le a tűzről és hagyjuk állni negyedórát.

2. Egy közepes tálban verjük fel a tojássárgájákat, aztán fokozatosan, de folyamatosan keverjük hozzá a tejes-tejszínes kihűlt folyadékot. Öntsük vissza a keveréket a lábasba, közepes lángon főzzük, míg bevonatot nem képez a fakanálon. Ez olyan 4-5 percet tesz ki.

3. Szűrjük át egy szitán a masszát egy tálba, reszeljük hozzá két citrom héját és hagyjuk állni 10 percet.

4. Adjuk hozzá a tejszínt a keverékhez. Facsarjuk ki mind az öt citrom levét, és keverjük azt is hozzá. Alaposan hűtsük le az egészet, majd töltsük a fagylaltgépbe.

Zöldteás fagyi

másfél csésze tejszín

másfél csésze tej

1/8 teáskanál só

2 evőkanál zöldteapor (talán macha?)

5 tojássárgája

1/3 csésze cukor

1. Közepes lábasban közepes lángon melegítsük össze a tejet, a sót, és a tejszínt. Keverjük bele a zöldteaport, míg feloldódik. Közben egy tálban keverjük alaposan össze a tojásokat a cukorral.

2. A forró tejes keverékből egy csészényit kavarjunk hozzá a tojásos-cukros masszához, aztán lassan öntsük bele a keveréket a lábosban lévő többi folyadékhoz. Még mindig közepes lángon főzzük, de megállás nélkül kevergessük egy fakanállal, míg sodóvá nem kezd szilárdulni.

3. Ekkor azonnal húzzuk le a tűzről, szűrjük át egy tálba, amit jégfürdőbe állítottunk. Kevergessük, míg ki nem hűl.

4. Tegyük a keveréket fagylaltgépbe, aztán fagyasszuk meg azon túl is, hogy teljesen megszilárduljon.

És amiket kihagytam: sárgarépatortafagyi, kecskesajtos fagyi és aszaltszilvás-konyakos fagyi, sütőtökös fagyi, de itt a pontos link és a KÉPEK:http://www.latimes.com/features/food/la-fo-insane-ice-cream-flavors-pictures,0,162640.photogallery